Palatkás József
1927-2013

Palatkás József fafaragó, népi iparművész, a népművészet mestere, 1927. augusztus 20-án Erdélyben, Óradnán született. Az 1940-es években került nagynénjéhez Magyarországra, Szentgotthárdra. Itt sajátította el a hentes szakmát. 1951-ben költözött Őriszentpéterre, ahol haláláig élt és alkotott. Kezdetben eredeti szakmájában dolgozott, majd a Tüzép vezetőjeként tevékenykedett, ezután egészen a nyugdíjazásáig a Földműves Szövetkezet dolgozója volt.

1957-től kezdett el a fafaragás művészetével foglalkozni elmélyültebben. A fa és a fával való munka szeretetét gyermekkorából hozta magával, nagyapja majd nagybátyja műhelyéből, illetve édesapja neveléséből.

Kezdetben népi használati tárgyakat, majd bútorokat – menyasszonyládát, asztalokat, székeket, padokat, ágyakat, szekrényt - játszótéri játékokat, emlékoszlopokat készített, de foglalkozott szarufaragással, díszítéssel és ízlésesen faragott botokkal is. Faragásai, tárgyai, eszközei a hagyományok megőrzését szolgálják a tőle megszokott igényességgel. Szívesen foglalkozott fiatalokkal is. Két tehetséges szakköröse – Kovács Gábor és Balogh László – Nyíregyházán az országos megmérettetésen arany plakett díjat kapott. A Velemi Népművészeti Stúdió alapító tagja. Az ottani fafaragóház, a patakot átívelő híd, a malom is őrzi keze munkáját.

1975 után rendszeresen vett részt hazai és külföldi kiállításokon, belföldön többek közt Szombathelyen, Őriszentpéteren és Nyíregyházán, külföldön Bulgáriában, Ausztriában, Németországban, Svédországban, Franciaországban, Moszkvában és Jerevánban is megfordult.

Munkájában, magánéletében példamutató, önzetlen, becsületes, másokat tisztelő ember volt. Mindenkihez volt egy jó szava, segítőkészségét nagy tisztelettel emlegetik a mai napig. Önmagával szemben maximalista volt, minden dolgában a precízség, a teljességre törekvés jellemezte.

Munkásságának értékét és nagyságát az élete során elnyert számos elismerés és kitüntetés fémjelezi. Vas megye kultúrájáért emlékplakettet kapott, elnyerte kétszer a Gránátalma-díjat, 1998-ban Életfa díjjal tüntették ki. 2006-ban Őriszentpéter díszpolgára lett.

2013 márciusában hunyt el, 85 éves korában.